Az együttesség, mint az egyéni (személyes) és egyetemes szempontjait kiegészítő dimenzióVallás és spiritualitás Elköteleződés, intimitás, önazonosság

Isten hozott benneteket, szerbusztok! Hű, a nemjóját! Híj. Hát ez zavarba ejtő, de ez a legkevesebb, mert mi lesz veletek? Hogy-hogy-hogy fogtok ülni vagy hogy-hogy? Elnézést a késésért, elmentem a MOM parkba, azt hittem ott lesz. És nem voltatok ott, ezért gyorsan ide kellett rohannom. Ez asszem nem volt egy jó kifogás, ugye ezt nem…

Az önazonosság egyéni/személyes és társas/közösségi/kapcsolati összetevői

- Az egyéni és társas súlypontú önazonosság következményei; a nyugati kultúra tipikus hiányainak az önazonosság súlypontjával való összefüggése. - Mese a három vándorról.

Az önazonossághoz kapcsolódó fogalmak: önismeret, "én-felnagyítás", valahová tartozás Az önazonosság énen túli komponensei

Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit! Belecsapunk akkor. Egy gyors ismétlés. Az idei éves fölvetésünk az, hogy egyediség, együttesség és egyetemesség. Nemcsak önmagukban szeretnénk ezeket a témákat különböző megközelítésben föltárni, vagy beszélni róluk, hanem az összefüggésbe ágyazottság az, ami minket most kifejezetten izgat, vagyis engem. Vagyis az, hogy milyen összefüggéseket mondhatunk ki az egyediség, az…

Az önértékelés alapja: érzések/vágyak v. tettek, saját magunk és mások "ön"-értékelése

A reális önértékelést megalapozó hét mondat A reális és ideális én, valamint a reális és elvárt én 3. A társas önazonosságunk segítségünkre van a valahova tartozásban 4. Az önazonosságunk egy élő rendszerrel való azonosság 5-6. Az összetett önazonosság lényegileg társas természetű, és sokkal jobban véd a stressztől és toleránsabbá is tesz 7. Önmagamról alkotott képnek fontos része, a számomra fontos tárgyak, élőlények, sőt a környezet is 8. A gondolataink, érzelmeink, vágyaink fejeznek ki bennünket, másokat…

A csoporttagság önazonosság erősítő hatásai

A társas dilemma Különböző stratégiák a társas dilemma megoldására. - A csoportközi konfliktus a legerőteljesebben járul hozzá a csoporttagság tudatának fölerősítéséhez. - A csoporttagság, hogy mennyire fontos az egyénnek, az kultúrafüggő. - Csoporthoz tartozás azt is meghatározza, hogy hogyan gondolkodunk másokról vagy magunkról. - A csoporttagságot igyekszünk felhasználni pozitív önértékelés és a jó közérzet érdekében. - Identitás megtalálásának, elmélyülésének akadálya, ha a csoporthoz tartozás tiltott vagy megvetett. - Az önazonosság megerősítésének feltétele az időben átéltség,…

Társas dilemmák, ezek feloldásának lehetőségei 1.

1. pont: A csoporttagságot az egyén társas identitásának részévé emeljük, vagy tesszük, ez a társas dilemma megszűntét fogja magával hozni. 2. pont: Olyan szabályok és törvények, melyek az egyén nyereségét megváltoztatják. 3. pont: Az élettapasztalat azt mutatta, hogy hiába hoznak a társas dilemmák föloldására törvényeket. 4. pont: a változás, változtatás felé való nyitottság és rugalmas elfogadása a változásnak és/vagy az engedelmesség gyakorlása. 5. pont: Az együttműködés fontosságának belátása, annak fokozása, mint a társas dilemma föloldásának…

Társas dilemmák, ezek feloldásának lehetőségei 2.

6. Annak támogatása és kimunkálása, hogy az egyéni célok egybeessenek a csoport céljaival. 7. Annak képessége és készsége, hogy elsőbbséget adjunk a csoport érdekeinek az egyéni érdekekkel szemben. 8. Közös cél érdekében végzett munka megbecsülése, ennek két iránya van. 9. Mások felé való jóhiszeműség megerősítése, annak föltételezése, hogy mások is a csoport érdekében cselekszenek. 10. A bizalom és a megbízhatóság együttes fokozása.

Társas dilemmák, ezek feloldásának lehetőségei 3.

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit ! Oh… A társas dilemmáknál járunk, ott tartunk, hogy próbáljuk nemcsak azzal tölteni az időt, hogy leírjuk, hogy milyen a társas dilemmának a szerkezete vagy, hogy mi is történik egy társas dilemmát megélve, sokkal jobban foglalkoztat az, hogy mely lépések segítenek minket ahhoz, hogy a társas dilemmából ki tudjunk…

Társas dilemmák, ezek feloldásának lehetőségei 4.

12. Másokkal való azonosulás képessége, készsége, csoportjainkkal való azonosulás készsége, képessége, ennek a lehetőségnek a kimunkálása. 13. Csoporttagok közti kommunikáció elmélyítése, a dilemmák megvitatásának lehetősége. 14. Egyenlőség, egyenlő lehetőségek kimunkálása.

Társas dilemmák, ezek feloldásának lehetőségei - befejezés

15. Folyamatos emlékezés a csoportnormákra, amely lehetővé teszi az ez alapján való cselekvést. 16. A csoportért végzett egyéni erőfeszítések értékelése. 17. Felelősségérzet a csoport sikeréért. 18. A halandóság belátása, annak tudatosítása és tudatossága, hogy meg fogunk halni. 19. Egyéni szintű empátiát meghaladó, felülmúló szándék és jóakarat, hogy a csoport, mint egész részesedhessék a különböző javakból. 20. Összetartozás élményének, tapasztalatának elmélyítése és megteremtése.

A terápiás csoportok segítő hatásai 1.

1. Énem odáig vagy eddig ismeretlen, elfogadhatatlan részeinek fölfedezése és elfogadása a csoport által. Az által, hogy az illető át tudta adni magát egy csoportnak. 2. Képes leszek elmondani azt, ami zavar, és nem fojtom már magamba. Ennek a megtanulása. 3. Mások őszintén mondják el, hogy mit gondolnak rólam, tehát ott kapok őszinte visszajelzéseket, hogy te ilyen hatást gyakoroltál rám, nekem ez úgy esett, hogy… 4. Meg tudom tanulni kifejezni az érzéseimet, és ennek ott…

A terápiás csoportok segítő hatásai 2.

Isten hozott Benneteket! Köszöntök mindenkit! Különösebb ismétlés nélkül, ott tartunk, hogy megfordítottuk a téma fölvetésünket, vagyis, hogy már most nem azt nézzük meg 20 pontban, hogy hogyan tudjuk a társas dilemmát föloldani, vagy megelőzni azt, hogy az kialakuljon. Vagyis, hogy az egyes ember, a csoport vagy közösség, vagy a nemzete ellen cselekedjen, pusztán a saját…

A terápiás csoportok segítő hatásai 3.

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!Ez az idei év utolsó alkalma. Tudjátok, most még vagyunk és aztán legközelebb majd, ha jól számolok ötödike az kedd, és akkor január ötödikén folytatnánk. Nagyon fontos témánál hagytuk abba, mégpedig annál, hogy ha azt a szakirodalmat vesszük alapul, amely a csoport terápiának az eredményei és hatásai leírásából származik, akkor…

A terápiás csoportok segítő hatásai 4.

Isten hozott benneteket, nagyon köszöntök mindenkit!Nahát! Olyan csodaszámba megy ám nekem, hogy ti itt vagytok. Azért mondom ezt így, mert ugye sötét van, esik a hó, mínusz fokok, s akkor indulok el otthonról, és mindig van egy ilyen fantáziám, hogy lehet, hogy nem is lesztek itt, hogy én megjelenek, és hát… miért lennétek itt? Tehát…

A terápiás csoportok segítő hatásai 5.

3. pont: a csoport az információátadás helye. Alapinformációk. - a megbocsátás folyamata; - pozitív stresszhelyzetek; - családi élethelyzetek /csecsemő-lét, gyermekség, szülő-gyermek viszony, kamasz, gyerekvállalás, idősgondozás, férfi-nő különbsége, férfi-nő barátság/); - stresszkezelési módszerek

A terápiás csoportok segítő hatásai 6. 3. pont: a csoport az információátadás helye

Alapinformációk - szégyenérzet, - homoszexualitás, - kiégés, - pánik, - öngyilkossági gondolat, - gyógyíthatatlan betegség esetén

A terápiás csoportok segítő hatásai 7. 3. pont: a csoport az információátadás helye

- kommunikációs módszerek: a metakommunikáció jelentősége; - kapcsolati üzenet; - tranzakció analízis; - az apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatban

A terápiás csoportok segítő hatásai 8.

3. pont: a csoport az információátadás helye 4. pont: önzetlenség, altruizmus, szeretetadás élménye a csoportfolyamatban - vita és veszekedés; - szenvedélybetegség; - depresszió; - megcsalás - kötődési elmélet

A terápiás csoportok segítő hatásai 9.

4. pont: önzetlenség, altruizmus, szeretetadás élménye a csoportfolyamatban. A személyiség és az önzetlenség összefüggései és a személyre gyakorolt hatásai - egyéni motiváció adás esetén.

A terápiás csoportok segítő hatásai 10.

1. Érzelmi nyereségeink támadnak azáltal, hogy adunk. 2. Későbbi segítségnyújtás reményében. 3. Társas jutalmakért segíteni. 4. Modellkövetés. 5. Hosszú távú önérdek fölismerése. 6. Rokonszelekció. 7. Amikor adok, az erősíti a kontrollt. 8. A segítőkész énkép kialakulását, vagy megerősödését segíti az adás.

A terápiás csoportok segítő hatásai 11.

1. A jóindulatú, jó szándékú világba vetett hitemnek a megerősödését szolgálja az, ha adok. 2. A csoportban nagy lehetőségünk van arra, hogy fölismerjük a felelősségünket. 3. Nem. Mindenért te vagy a felelős. 4. Empátia és szimpátia. 5. Egy csoport az adás szempontjából nagyon jól megtanít bennünket arra, hogy egyértelművé tegyük a szükségleteinket. 1. Azért adok, mert van bennem egy elmélyült valahova tartozásnak a tudata és tapasztalata és élménye. 2. A csoporttal való azonosulás. 3. A…

A terápiás csoportok segítő hatásai 12.

4. Egy csoporttag fontosabb és hitelesebb lehet, mint a csoport vezetője. 5. Az egyes ember javai vagy adományai valamiképpen az egész csoportnak szólnak. 6. Úgy tűnik, hogy segít abban, hogy képesek legyünk adni a másiknak az, ha idősödünk. 1. Adhatunk azért, mert elvi alapokon nyugszik az, hogy az a meggyőződésem, hogy ez így helyes. 2. Egyetemes etikai alapelvek fölismerése vagy beismerése. 3. Személyes erkölcsi meggyőződésemnek a megtapasztalása vagy föltárulása vagy elmélyülése vagy megfogalmazhatósága. 4. Spirituális…

A terápiás csoportok segítő hatásai 13. – Idősödve... 1.

Egyetemességből fakadó motívumok az adás gesztusa esetén. Idősödve... (Az első 10 pont a 18-ból) Ahogy idősödünk, egyre ..., ugyanakkor egyre ... (pl.: kevesebbet birtoklunk / inkább át tudjuk magunkat adni)

A terápiás csoportok segítő hatásai 15.

3 mód 3. Erős érzelmek a csoportkapcsolatokban. Ezek értelmezése. Négy belátás a csoportban: 1. pontosabb kép az interperszonális beállítottságunkról; 2. összetettebb magatartásformánk mélyebb megélése; 3. motivációs belátások; 4. genetikus belátás. Az öröm és boldogság különbsége. Az önmegvalósítás íve: álom-terv-cél.

Az önmegvalósítás 3 dimenziója – Önfelülmúlás - öntranszcendencia 1.

Az önmegvalósítás 3 dimenziója: - pillanatnyi szükségletek (élvezet, fájdalom); - hosszabb távú célok (képességek fejlesztése, késleltetés); - életcélok (kísérője az öröm). Céljaink megvalósítása tevékenységekben és az emberi kapcsolatainkban. Házi feladat: halálig tartó álmok, tervek, célok és halálon túlmutató álmok, tervek, célok gyűjtése. Önfelülmúlás - öntranszcendencia: Az önátadás 5 formája: 1. A változékonyság az élet ciklikusságának felülmúlása. 2. Az idő felülmúlása. 3. A tér felülmúlása. 4. Az önérdek felülmúlása. 5. A test fölülmúlása

Önfelülmúlás - öntranszcendencia 2. A terápiás csoportok segítő hatásai 16.

6. Az Én felülmúlása. 7. Egy életesemény felülmúlása. 8. Egy nézőpont felülmúlása. A terápiás csoportok segítő hatásai (10 pont - folytatás) 6. pont: A családban átélt dinamika ismétlődése a csoportban.

A terápiás csoportok segítő hatásai 17. – A család mentálhigiénes funkciói 1.

Családtörténetünk hatása a vezetőkkel, csoporttagokkal való kapcsolatunkra, a csoportdinamika érzékelésére. A család mentálhigiénés funkciói 1. Világra vonatkozó tapasztalatok összegyűjtése, szűrése, megosztása. 2. Visszajelzés, útmutatás adása. 3. Világkép, életfilozófia átadása.

A család mentálhigiénés funkciói 2.

3. Világkép, életfilozófia átadás - válasz a következő kérdésekre: - A jó/rossz az erősebb? - Oltalom alatt állunk-e? - Szerethető vagyok-e? - Alkalmas vagyok-e? - Jó (értékes) vagyok-e? - Tartok-e valahová? - Van-e értelme az életemnek (minden "feltételtől" függetlenül)?

A család mentálhigiénés funkciói 3.

4. Eligazít és segít a problémák megoldásában: A segítés módjainak 5 csoportja - puszta jelenlét; - rámutatás meglévő képességre; - egy képesség megerősítésére való bátorítás; - egy meg nem lévő készség kimunkálásra való biztatás; - gyógyítás szükségességére való rámutatás. 5. A családban megtapasztalhatjuk, hogy segítséghez jutunk, segítséget kapunk. 6. A család a pihenés és regenerálódás helye. 7. A család referencia és kontroll csoportként működik (értékel, jóváhagy).

A család mentálhigiénés funkciói 4.

8. A család az önazonosság forrása - családi identitás, egység; - családi paradigmák; - határok a család és a külvilág között; - közös problémakezelési mód.

A család mentálhigiénés funkciói 6. Kérdések, feleletek

8. A család az önazonosság forrása - családi mítoszok; - családi forgatókönyvek; - családkép; - rítusok; - családi identitás. Kérdések, feleletek (benne: énközpontúság megváltoztatása; kötelességteljesítés; elköteleződésre való alkalmasság; az emberi jóság és az áteredő bűn kapcsolata; szentségi házasság-válás kérdése; el nem gyászolt hozzátartozó; család-kutatás nehézsége; elsőáldozás előtti gyónás jelentősége; az előadások hozadéka Feri számára).



Azon dolgozunk, hogy embertársaink testi-lelki jóllétét elősegítsük. Hogy önmagukhoz és embertársaikhoz fűződő kapcsolataik pozitív irányban fejlődjenek. Személyiségük minél teljesebben kibontakozzon, életük kiteljesedjen. Legyél részese Te is ennek a munkának!

Támogasd a pálferis közösséget!

Fő támogatónk:

További támogatóink